Elment...

Az élet akkor méri ránk a legsúlyosabb csapásokat, amikor nem is számítunk rá. Amikor úgy érezzük, hogy már ez is túl sok, és megroppanunk a terhek alatt, akkor jön még egy és még egy... az éjjel meghalt a nagymamám. Elaludt és többé már nem ébredt fel. Talán nem szenvedett. Talán jobb így neki. Hiányzik. Fáj az elvesztés.
Holnap államvizsgázom. Hogy hogy fog sikerülni, nem tudom. Az élet most túl sok terhet rakott rám, és úgy érzem, fuldoklom. Kába és üres a fejem, nem tudok koncentrálni, pedig valahogy muszáj. Olvasom a sorokat, és úgy érzem, semmi sem marad meg a fejemben. Fel kéne adni a küzdelmet. De akkor mi értelme volt... végig kell most már csinálni. Végtelenül szomorú vagyok. :(