Nagyon próbáltam ma koncentrálni, hogy fel tudjak készülni a holnapi napra. De nagyon nehezen ment. Amikor már azt hittem, hogy elfogytak a könnyeim, ismételten eszembe jutott egy emlék, egy mondat, és újra sírni kezdtem. Túl sok ez a teher nekem. Munka, magánélet, iskola, és most a mama. Nem találom a helyem, iszonyatos belső feszültség van bennem. Az élet most nagyon próbára tesz, feszegeti a határaimat, és már nagyon nem bírom cérnával. Holnap leállamvizsgázok, bemegyek a munkahelyemre, beszélek a Főnökömmel, hogy engedjen el még a héten szabadságra, és aztán hazautazom. Kikapcsolom a telefonom, és alszom. Rendbe teszem a lelkem, az agyam, a testem. A temetés csütörtökön lesz. Megpróbálok megnyugodni, aztán hétfőtől jöhet az újabb küzdelem. A munka. Erről most nem is írok semmit, mert nem tudom még, hogy mit is szeretnék, hogy is állok vele. Az biztos, hogy változásra van szükségem.
Most megyek fürdeni, aztán lefekszem, remélem, sikerül néhány órát aludni (mostanában ez sem megy igazán). Tudom és érzem, hogy sikerülni fog a holnapi nap!!!! Elalvás előtt ezt fogom mantrázni magamban. Sikerülnie kell!!!!
Fél 9-től gondoljatok rám, kérlek, jól jönne...
Holnap este jelentkezem!