Fáj

A napok múlnak. Gyorsabban is múlhatnának.
Szombaton költözött el, 1 héttel ezelőtt. Azt hittem, belehalok. A nappali egyik sarkába raktuk össze a cuccait. Szatyrok, táskák, bőröndök, dobozok, zsákok. Ott volt a nappali sarkában az élete. Az ÉLETE. Tulajdonképpen azt sem tudtuk, mit csinálunk. Csak pakoltunk, és közben sírtunk. És egyikünk sem mondta ki, hogy állj. Hagytuk, hogy megtörténjen. Nem harcoltunk, nem küzdöttünk, csak feladtuk szép csendben. Így kellett történnie. Így kellett történnie??? Nincs válasz. Nem merek válaszolni. Mert valahol mélyen, belül talán így akartam.... fájdalmas szavak. Minden egyes alkalommal, amikor indokolnom kell, az a válasz, hogy az eszemmel tudom, hosszú távon ez volt a jó döntés. De a szívem mást mond. A szív szeret, és ezen nem tudok változtatni. Kettészakadok.