Nem írtam mostanában. Nem volt időm, de energiám sem. A szakdolgozatot leadtam, keserves kínok közepette. Ez most valahogy nem igazán jött össze. Érzem én, hogy képes lettem volna ennél sokkal, de sokkal jobbra is. Na igen, ha lett volna elég időm. Most már csak a túlélésre hajtok a suliban. Ezt most már ki kell bírni, nincs mese. Volt itt minden. Sírás, zokogás, idegeskedés, átvirrasztott éjszaka a laptop előtt. De végül elkészült.
Most a beadandókra kellene koncetrálnom, ha nem egy nappal a beadás előtt jutottak volna eszembe. Most a tanárok jóindulatában bízom. Hátha megengedik, hogy pár napos késéssel adjam le... Megint hozom a szokásos formámat, tiszta gáz. Úgy érzem, szét vagyok csúszva teljesen. Össze kellene szedni magam valahogy.
A munkáról ne is beszéljünk. Rengeteg a feladat, minden nap este 10-ig bent vagyok. Magamra már nem is marad időm. Lassan egy teljes hónapja a tisztítóban van a téli kabátom, ez de gáz, még azt sem tudtam elhozni. Elfelejtek mindent... A mai nap csúcsosodott ki minden. Ritka szar egy napom volt, annyira feszült voltam, hogy úgy éreztem, rögtön felrobbanok, nagy a nyomás a munkahelyen. Kapkodás, rohanás, és közben elsiklok néhány lényeges dolog felett, aminek a főnököm nem örül. Meg is értem. Én sem szeretem most magam annyira. Alig várom a nyarat, amikor végre lelassíthatok egy kicsit.
A hétvégén anyák napja, már alig várom, h hazamehessek! :)