Tökéletesen látom, hogy mekkora zűrzavar van a fejemben. Mostanában egyre többet álmodom a nagy-nagy exemmel, (aki még jóval a Szakácsom előtt volt, és talán a mai napig nem hevertem ki. Sosem felejtem el, nekem az volt az igazán nagy szerelem, csupa nagybetűvel.... ) annyira élethűek ezek az álmok, szinte érzem az érintését. Szinte érzem, ahogy sóvárgok utána, ahogy az álomban azt mondja, amit hallani akarok, és érzem, ahogy elönt a boldogság, amikor kimondja. Hogy gyere vissza hozzám... Döbbenetes, hogy álmomban mennyire akarom.
ma reggel ismét egy hasonló álom volt, és annyira boldogan ébredtem, szerintem még mosolyogtam is, amikor felkeltem az ébresztőre. Nagyon jó érzés volt. De csak pár pillanatig, amíg rá nem jöttem, hogy ismét álom volt, és a valóság egész más. Na ilyenkor kezdek el haragudni magamra és rá, és az egész világra. És aztán eszembe jut a Szakácsom. És a struccpolitika. És minden egyes reggel a homokba dugom a fejem.