A hétvégén elmegy. Hosszú hét lesz. Addig legalább még az enyém. És addig lélekben próbálok felkészülni a hétvégére. Fogalmam sincs, hogy fogom kibírni. Nem tudom, mi a jó, az a jó, ha itt maradok, és együtt összepakolunk, vagy az a jó, ha pénteken hazamegyek, és hagyom, hogy egyedül menjen el. Én úgy érzem, hogy itt kell vele lennem. Muszáj, nem tudom csak úgy elengedni, és aztán az üres lakás látványára visszajönni. Nem megy. Na igen, az üres lakás. Erre pláne nem vagyok felkészülve. És a csendre.... az őrjítő, fájó, szívettépő, magányos csendre. Azt hiszem, még nem fogtam fel.